Egyetemi Anyanyelvi Napok

2022.03.25.
Egyetemi Anyanyelvi Napok

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán évtizedekre visszatekintő hagyomány az Egyetemi Anyanyelvi Napok megszervezése minden év tavaszi félévében. A programmal az ELTE keretei közt, minden hallgatójához szólóan, a Magyar Nyelv Hetéhez szándékozunk kapcsolódni. A rendezvényre idén április 20–22-e között kerül sor a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének szervezésében.

A program keretében hagyományosan megrendezésre kerülő versenyekre (Versmondó verseny, Szép magyar beszéd [Kazinczy-] verseny) is az egyetem minden karáról várjuk a résztvevőket. A Kazinczy-verseny országos döntőjébe is az Egyetemi Anyanyelvi Napok keretein belül megtartott fordulóról juthatnak tovább az ELTE-s hallgatók. Az idei rendezvény keretében lesznek tudományos ismeretterjesztő előadások, könyv- és interaktív adatbázis-bemutatók, készülünk kiállításokkal és játékos programokkal, szabadulószobával. Többek közt a magyar jelnyelvvel, a magyar családnévanyaggal és helyneveink világával, a nyelvjárásokkal való közelebbi megismerkedés lehetőségei mellett az is kiderült majd, hogy mi és hogyan készül a nyelvtörténet “boszorkánykonyhájában”. A többnapos programsorozat nemcsak bölcsészek számára nyitott, hanem összegyetemi eseményként, az ELTE minden karáról várja az érdeklődő hallgatókat, részvevőket. 

Az eseményhez fotó- és mémpályázat, valamint online kvíz is kapcsolódik: Legek a magyar nyelvben - Fyrebox

Program